Morvai Krisztina „bírói szakvizsgával rendelkező büntető jogász” fel van háborodva a Budaházy-ügyben hozott elsőfokú bírósági ítéleten. Morvai Krisztina – bizonyára minden idők egyik legnagyobb büntetőjogásza - szerint felháborító az is, hogy amíg a szemkilövések tárgyában nincs felelősségre vonás, addig itt részrehajlóan és koncepciós eljárásban 13 év fegyházat szabtak ki Budaházy Györgynek. Ehhez a kutyavonyításhoz csatlakozott a teljes JOBBIK-frakció, élén Mirkóczki Ádámmal, aki azt hangsúlyozta ki, hogy míg a Biszku-perben, illetve a korrupciós ügyekben nem történt meg az elszámolás, addig itt igen, és ez az elmúlt 26 év legnagyobb hibája.

Morvai Krisztina szégyent hoz az egész jogász társadalomra. Bírói szakvizsgával rendelkező jogászként nem viselkedhet úgy, mint egy hat általánost végzett primitív majom. Nem zavarhat meg egy bírósági tárgyalást, nem ordibálhat és makoghat, továbbá nem vonhatja kétségbe a tárgyalás közben egy „kollégája” szavait és irányítását. Egy jogász számára egy bírósági tárgyalás szent és sérthetetlen dolog. Morvai Krisztinát mindezek miatt ki kell rekeszteni a jogásztársadalomból az ott mutatott viselkedése miatt.

Jogászként továbbá tudnia kell, hogy egy elsőfokú ítélet ellen megvan a rendes jogorvoslati lehetőség, nem pedig az a megoldás, hogy körbeugatom a sajtót a jogi agymenéseimmel. Jogászként megfelelő higgadtsággal kell tudni kezelni egy elsőfokú döntést, nem pedig durván és indulatosan letámadni az eljáró bírót, megzavarni a tárgyalás rendjét. Jogászként elvárható magatartás részéről az, hogy példát mutasson jogállamiságból, tisztességből és türelemből. Morvai Krisztina mindezeket felrúgta, fals érzelmeket szít, gerjeszti az indulatot, továbbá félrevezeti és megtéveszti az embereket.

Mindezek alapján ez a „bírói szakvizsgával rendelkező büntető jogász” alkalmatlan a munkájára. A picsáskodó viselkedésével ezt ismét sikerült bebizonyítania. Ugyanazt a hisztériát kelti, ami a vörösiszap-perben hozott döntést követően alakult ki, sőt, arra ráerősít. Szándékosan figyelmen kívül hagyja a jogorvoslati rendszert, nem kívánja megvárni a végső döntést, ami bizonyosan a Kúrián fog megszületni. Ez a viselkedés tehát szégyent hoz minden jogászra, és aki az ilyen magatartást támogatja szaktársai közül, szintén alkalmatlan a hivatására. Morvai Krisztina a hisztispicsáskodó megnyilatkozásai után nem tehet mást, minthogy kivonul a közéletből, lemond képviselői mandátumáról, és szopogatja a kisujját egész hátralévő életében egy állatkerti ketrecben a többi majom között.

A JOBBIK szóvivője kapcsán más kérdések merülnek fel. Mentesítheti-e egy adott bűncselekmény elkövetőjét az, hogy más ügyben nem született elmarasztó ítélet? Az, hogy valakit nem ítélnek el, felmenti-e a másikat az általa elkövetett tett alól? Mi tekinthető igazságtalannak, és mi igazságosnak egy büntetőeljárás során?

Úgy gondolom, hogy a JOBBIK szereptévesztésben van. Ha az a mai Magyarország legnagyobb problémája, hogy a „nácik Nelson Mandeláját”, Budaházy Györgyöt elítélték, Biszku Bélát pedig nem, akkor úgy gondolom, jó helyen élünk. Ki a fenét érdekel, hogy egy vén trottyot nem vontak felelősségre? Csak a négy-öt komcsivadász különítmény körében okozhat ez felháborodást, nem pedig azon huszonévesek között, akikre olyan nagyon támaszkodni kíván a JOBBIK. Ez a sületlen halandzsa hatalmas baklövés, ugyanis maximum a kispolgári nyugdíjasok körében szerezhetne jó pontot a párt. Mirkóczki inkább szép csendben hátráljon ki egy bűnöző védéséből, bár tudom azt is, hogy a JOBBIK kettős játékához szükséges továbbra is kétkulacsos beszéd, a cukiság és a keménység is. Az értelmetlen keménység azonban káros a pártja számára, ezt kellene inkább felismernie. Éppeszű ember nem szimpatizál egy agresszív és erőszakos cselekményeket elkövető bűnözővel!

Továbbá hol van az leírva, hogy azért mert X-et nem ítélték el, ezért Y-t sem kell?! Aki bűncselekményt követett el, meg kell büntetni. A felelősségre vonás elmaradását nem lehet a bíróságon számon kérni. A bíróság a számon kérés jogszerűségét ellenőrzi, és adja meg a végső konklúziót. Nem pedig feltárja a bűnelkövetést. A JOBBIK tehát félrevezet és megtéveszt, vagy csak egyszerűen nem érti a jogállamiság lényegét!

Jobban tenné mindenki, ha a Budaházy-ügyben hallgatna, és megvárná a végső döntést, amely 2 év múlva fog megszületni, ismerve a jogorvoslati rendszer lassúságát. Addig ne beszéljünk igazságról és igazságtalanságról, mert értelmetlen és idő előtti. A JOBBIK ismét megelőzi korát, bár remélem, én akkor már nem fogok élni, amikor végül utoléri őket az a kor...